Mártírok, áldozatok és hősök - I

Már a legelső látogatásomnál a Radnóti-szobor volt az, amelyik a legmélyebben hatott rám, és ez még a mai napig is így van. Radnóti Miklós neve, költészete és sorsa sajnos külföldön nem eléggé ismert. Mikor és hogyan jött létre ez a szobor? És ki volt tulajdonképpen Radnóti Miklós?

Itt két úton indulhatnánk el. Az egyik út, hogy Radnótiról beszéljek, a másik a saját utam, ahol kapcsolódtam valahol Radnótihoz. - Ismerte őt személyesen? - Nem. Nos, a magam útjával kezdem és majd át fogok nyúlni az ő életútjához, illetve már a halála utáni idejéhez.

A második világháború furcsa elszigeteltséget teremtett számomra. Katona voltam; ami hír eljutott hozzám, az egy fajta filtrátum volt, és ami hír tőlem származott, az ugyanígy többszörös szűrőn ment keresztül. Az itthoni események hírei sem jutottak el hozzánk teljes egészében, az otthon töltött néhány nap szabadság sem volt alkalmas arra, hogy az ember teljes mélyében és igazságában átlássa azt, mi folyik az országban. Amikor 1945-ben, az elveszített háború után, egy kicsit magam is pária-sorba kerültem (tudja, az a hinduknál a legalsóbb kaszt), vagy - mondjuk - harmadrangú állampolgár lettem, érzékennyé váltam a hasonló sorsok iránt. Engemet akkor a háborús kitüntetéseim, a tiszti rangom miatt megbélyegeztek. Az orosz hadsereg jelenléte ezt állandósította. Különösen azoknak a sorsa iránt váltam akkor érzékennyé, akiknél dokumentálódott ez a harmadrangú állampolgárság. Ilyenek voltak a zsidó entellektuellek, akik származásuk miatt harmadrangúak lettek.

Radnóti Miklós nagyon jó költőnek indult, gazdag érzelemvilággal és kiérlelt klasszika-filológiai érdeklődéssel. Amikor Radnótit behívták munkaszolgálatra - ami a fiatal zsidó férfiaknak a hadiszolgálata lett, fegyver nélkül, ásóval, lapáttal - akkor neki segíteni igyekeztek többen, hogy ne kelljen bevonulnia munkaszolgálatra. ő azonban nem fogadta el a segítséget, és először egy itteni táborba, majd Borba (Jugoszláviába, Szerbiába) egy rézbányába vitték dolgozni. Ott írta talán a legszebb verseit, a képeslapokat, a Razglednicák-at. Ezek a munkatábornak, a koncentrációs tábornak a légkörét közvetítik. Radnóti még a legszörnyűbb sorsban is, a fizikai kétségbeesettség állapotában is megmaradt költőnek, és magyar költőnek. Amikor aztán már Borból Magyarországon át gyalogmenetben indították útnak őket Nyugat felé egy másik koncentrációs táborba, ő is azok közé tartozott, akik fizikailag úgy legyengültek, hogy nem tudtak tovább menni és ezért agyonlőtték útközben. ő ezt az agyonlövést megírta előre versben, mert már látta másoknál, hogy mi történt velük; akkoriban ő maga is többször elesett már, de még felkelt. A legmegrendítőbb verseket, amelyeket erről az útról, a halálmenetről írt, az 1946-ban a tömegsírból kiásott holttestén találták meg a viharkabátja zsebében. Nagyon érdekes tulajdonképpen, ha egyáltalán ez a szóitt alkalmas, nagyon érdekes a léleknek ez a mindenen túli önfenntartása. A teste már szinte elenyészik, már szinte elporlad, a fizikai megerőltetés és a kínok szinte már az eszét elveszik, ennek ellenére még mindig költő. Egy ceruzacsonkkal papírfecnikre vagy egy noteszbe írkálja a verseit, amelyek aztán halála után megjelentek. Egy ember fizikai megsemmisülésének lelki kísérője ez a verssorozat.