A portré jellegzetessége, mint mondtam, esetleg három jellemző ponton megfogható, de a kultikus követelménynek nem lehet ilyen módon eleget tenni. Ezért különbőzött tehát alapvetően a római portréművészet a világ bármely más táján kialakulttól: tudniillik ott az úgynevezett naturális azonosulás, ez nem valamiféle natúraigénynek volt a kiteljesülése, hanem egy kultikus igénynek volt a része. Majdhogynem a levágott fejet akarták ott felmutatni.
Tehát a portré az én számomra nem ennek a római portréfelfogásnak felelt meg, noha, mint említettem, bizonyos esetekben ez sem áll távol a portrétól. Én azonban igyekeztem a portréknál inkább a jellegzetes vonásokra szorítkozni. Ez nem jelenti azt, hogy csak az arcél, hiszen van, akinek a hajtömege is jellegzetes lehet. IIyen például egy barátom feleségének a portréja, amelyik itt van, amit a hölgy nem is szívesen látott, sőt, felháborodott miatta, mert tudniillik utaIásokat kívantam tenni a portréval az ő személyének jellegzetességére. IIyen volt péIdául elzárkózása az emberek elől. Erre oly módon utalok, hogy egy bizonyos egyiptomi portrészobornak a karakterét igyekeztem idekölcsönözni: Nefertitinek a portréjára gondolok vagy például a kis 80 centiméteres hercegnő szobrocskája is ilyen a párizsi Louvre-ban. Tehát ezek a nagy távolságot tartó szigorúságok nála is jelen vannak, és ő ezt érezte is, de úgy gondolta, hogy ez nem az ő karaktere, holott nagyon is az. A későbbiekben ez a látogatók reagálásából is kiderült. Nos, ez is lehet a portré jellegzetessége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése