2010/06/17

VARGA IMRE

1923 november 1.-én született.

A siófoki római katolikus elemi iskolába járt, középiskoláit pedig a székesfehérvári és a budai cisztercitáknál kezdte és a premontreiek szombathelyi gimnáziumában fejezte be.

Már tizenhárom éves korában, 1937-ben bemutatták néhány rajzát egy párizsi kollektív kiállításon.

A katonai akadémián aeronautikából diplomázott és a második világháborúban repülőtisztként Magyarországon, Németországban és Olaszországban szolgált. Amerikai hadifogságba került és 1945-ben tért vissza Magyarországra.

1949-ben gyári munkásként helyezkedett el Budapesten. A véletlen összehozta Pátzay Pál szobrászművésszel, akinek egy év mulva sikerült elérnie, hogy Varga Imrét felvegyék a Képzőművészeti Főiskolára. 1956-ban diplomázott Pátzay Pál és Mikus Sándor növendékeként.

Első egyéni kiállítását 1967-ben Budapesten rendezte meg.

1969-ben Munkácsy-díjat kapott, 1973-ban Kossuth-díjat, és még több további kitüntetésben részesült.
1982-ben Herder-díjjal tüntették ki.
1983-ban Óbudán állandó kiállítása nyílt.

1980-ban országgyűlesi képviselő lett.
1990 óta visszavonult a politikai életből.

Számos magyarországi művén kívül Amerikában, Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Jemenben, Németországban, Norvégiában és Olaszországban is láthatók művei.

1 megjegyzés:

  1. Varga Imrének Óbudán nagyon jó múzeuma van a Raktár utcában, szinte az egész tevékenységéről áttekintést ad. Amíg élt, sokszor jelen volt a múzeumban és beszélgetett a látogatókkal.

    VálaszTörlés