Portrék - VIII

Ez a történet hozzátartozik annak a portrénak a történetéhez, amelyet később Kádárról készítettem ...

Azt a portrét odaadtam Aczél Györgynek. Nem volt szabad másodpéldányt önteni róla, nem volt szabad a gipszet megtartanom és így tovább. Szóval ez a belső protokollnak készült. De hát én ezt éppen úgy művészi teljesítménynek tartom, mint ahogyan a többi szobromat.

Készült egy gyönyörű portré egy rómairól, akiről azt tudjuk, hogy Velencében élt és uzsorás volt. Úgy hívták ezt az urat, hogy Caecilius Iucundus. Onnét tudjuk, hogy rá van írva. Iucundus, ez tréfálkozót jelent, vagy vidámat, bizonyos értelemben azonban a homoszexualitásra is utal, mint a gay, ugye, angolul; az is a vidám szóból jön. Ez a Caecilius Iucundus a portréjéből visszakövetkeztetve egy olyan százötven kilós ember lehetett, hihetetlenül elhízott figura, három tokával, az álla alatt egy hatalmas bibircsókkal. Ennek ellenére a legszebb római kori portré, amit valaha láttam.

Nos hát, a Kádár-portrénáI én a megtört öregembert kerestem, a pályának a csődjét, a kilátástalanságát felismerő, az önmagával meghasonuló embernek a pillanatait. Ezért nem volt a feleségének szimpatikus az a szobor. Énszerintem történelmileg is hiteIes volt, amit csináltam. Úgyhogy én ezt nyugodtan vállaltam, mindig is, a továbbiakban is fogom, természetesen. Ha én csináltam volna azt a szobrot Caecilius Iucundusról, úristen, de örülnék!

Mert a szememben az volt az a portré, ahogyan elmondtam, ahogyan a tavirózsa levelén az a bizonyos csepp víz, a harmatcsepp, amelyik egyfajta lencse, gyűjtőlencséje a törekvéseknek az időben, és amelyiken átsugarozva fut szét, divergenssé válik a művészet egy időre, mert utána majd ismét konvergens lesz. Hiszen tulajdonképpen mindennek megvan a helye ebben. Ez a konvergencia hogy mikor következik be, nem tudom, nem valószínű, hogy az én életemben, egyelőre még túl virulensek az egyes divergens irányzatok. De akkor, amikor a nagy birodalmak létrejönnek, ezek a nagy birodalmak mindig konstruktív müvészetet hoznak magukkal. És a konstruktív művészet, az bizonyos értelemben mindig is a nagy diktaturáknak a művészete volt. Nem szeretném, ha az én életemben még egy ilyen konstruktív művészet létrejönne. Elég volt belőle.

Portrék - VI

Ilyen volt - gondolom, ez talán érdekes - a Kádárról készített portré. Nos, én találkoztam Kádár Jánossal nemegyszer, különböző intézmények gyűlésein és így tovább. Volt módomban megfigyelni az arcjátékát, persze annyira nem jutottam, hogy ebből olyan intim ismeretek származhattak volna, mint amilyenek egy portréhoz kellenek. Ami bennem elvonódott, az inkább a közszereplésének a képéböl adódott. Nos, amikor megkaptam Aczél Györgytől a megbízást, hogy Kádár valamelyik születésnapjára készítsek róla egy mellszobrot, akkor kértem, hogy néhány fényképet azért adjanak, hogy el tudjak indulni. Amikor megcsináltam a portrét, az első, aki tiltakozott ellene, Kádár felesége volt.

Bár meg keIl mondjam, hogy egy hasonló esetre mindjárt vissza is kell kapcsolnom, ez a hasonló okból elkészített Károlyi Mihály-portré. Amikor már készen voltam, Károlyi özvegye, Andrássy Katinka összecsődítette a műtermembe a fél kormányt. Ott álltak egymás mellett, Aczél vezetésével, és Andrássy Katinka megtartotta a beszédet, miszerint „az én férjem nem ilyen volt!“. Nos, hogy az ő férje "olyan" volt, ez kétségtelen, de az ő szemében nem ilyen volt. Elmondta, hogy az ő férje egy fiatal, tetterős és fantasztikusan virulens férfi volt. Én azt a Károlyi Mihályt vettem észre, aki az emlékképeimben éIt, a szüleim elbeszéléséből összetevődött. Károlyi szédült, tábetikus volt, tabes dorsalisa volt, és ezért nem tudott rendesen menni. Szü!etési hibái voltak, nyitott szájpadIással született, ezért nem tudott rendesen beszélni, és ahogyan apámék meséltek, hogy amikor Kaposváron beszédet tartott, összecsődült a fél megye, hogy meghallgassa az "ugató grófot".

Portrék - III

Ilyen volt, bár akkor nem a portrétírozás szándékával néztem rá, Bartók Béla. Ilyen volt, de nem akartam akkor meg portrétírozni, Szönyi lstván.

Ilyen volt Hatvany Lajos, a késöbbiekben ilyen volt Kádár es ilyen volt Aczél György is a politikusok portréi közül. - És Nagy lmre? - Nagy Imrét egyszer láttam 1956-ban, amikor megjelent az Országházban, de tulajdonképpen szeméIyes ismeretségem nem volt vele.