Királyok és szentek az ősi Magyarországon - III

Minden olyan műtárgy, ami itt, az óbudai kiállítási teremben fémbõl van, a római altemplomban arany bevonatot kellett hogy kapjon, annyira agresszív ott a levegõ a pápai sírboltban, mivel a pince maga is salétromos. Így hát csak az maradhat meg ott, ami vagy krómacél, vagy arany.

Nos, így történt. Én akkor azt mondtam, úgy tartanám helyesnek, ha minden magyar művész lehetõséget kapná arra, hogy részt vehessen ebben a munkában, és azután a lektorátus és a bíboros-érsek úr közösen kiválasztották azokat, akik a fal két oldalán a domborműveket készítették. Ennek nagyon örültem, mert ezt tartottam én is korrektnek. Beleszólásom ebbe a továbbiakban nem volt, nem is lehetett.

Ennél a munkámnál úgy gondoltam, hogy ennek a jogosult elbírálója egyedül a római pápa. No, ezzel meg is jártam. Tudniillik, már összeépítettem kint a domborművet és a Szűzmária alakot felhelyeztem, amikor meghalt a pápa. Aztán következett egy másik pápa, egy hónapig talán, az is meghalt, és utána aztán megválasztották a jelenlegi pápát.

Minden pápa magával hozza a saját adminisztrációját; az új pápai hivatalnokok, az új érsekek és az új felhatalmazottak új elképzeléseket hoztak. Így hamarosan mint a pápai kivánságokat tolmácsolták nekem, hogy Szent István szobrát ne tegyem rá a lépcsõre, mert akkor a pápa nem tud a kíséretével bevonulni, tegyem át a másik sarokba, szembe. Ez teljesen felborította az elképzelésemet, hiszen Szűz Mária a bal karján tartja a gyermek Jézust, a gyermek Jézus viszont a korona felajánlását a vele szemben lévõ Szent Istvántól fogadja el. A javasolt "megoldás" természetesen nem volt megoldás, kénytelen voltam tiltakozni ellene, és elég feszült konfliktushelyzetben jöttem el Rómából. Ennek ellenére azt gondoltam, hogy ha egyszer áll a Szent István, és áll a Szűz Mária, és készen van a római kápolna, elõbb-utóbb majd csak megbékél vele a pápa is, meg talán én is, ...