À la recherche - VI

Azután hazahoztam a szobrokat. Miután itthon nem kellettek senkinek, felajánlottam a III. kerület tanácselnökének, hogy erre a kis terecskére, ott a sarkon, felépítem ezt a négy szobrot. Azt mondta, felépíthetem, de ne betonozzam le, mert később esetleg elkerülhet innen az egész.

De hát aztán itt maradt. Egy idő után szóltak, hogy most már lebetonozhatom. Akkor egy igen szerény összeggel megvigasztaltak és ennek következtében az öntési költségnek egy része visszatérült. Aztán a szoborcsoport egyre inkább beleépült Óbudának a képébe. Vandálok időnként letörik az esernyőt, megint megcsinálom. - És most már igazi attrakciója ennek a városrésznek. - Hát ezt is meg kell szokni.

Van egy kritikus időszak, ha azalatt le nem döntik, akkor túléli. Mert ez ugyanaz, mint amiről beszéltem. Az első kép egy fátyIon megjelenik, aztán ezt megerősíti a következő, a következő, a következő, és ha már elég sok kép összeépült, azt akkor már nem dobják el. E szoborcsoportnak persze azt a részét, amire már céloztam néhány szóban, tehát ennek a tragikumat, nem érzik. Tehát nem tragikusnak érzik ezeket a figurákat, hanem úgy érzik, hogy tényleg ilyenek. A tragikum felismerése ebben az esetben nem feltétel, tehát enélkül is meg lehet nézni, sőt, a nezőt a szoborcsoport még örömre is serkentheti - engem viszont ez mozgatott.