À la recherche - VI

Azután hazahoztam a szobrokat. Miután itthon nem kellettek senkinek, felajánlottam a III. kerület tanácselnökének, hogy erre a kis terecskére, ott a sarkon, felépítem ezt a négy szobrot. Azt mondta, felépíthetem, de ne betonozzam le, mert később esetleg elkerülhet innen az egész.

De hát aztán itt maradt. Egy idő után szóltak, hogy most már lebetonozhatom. Akkor egy igen szerény összeggel megvigasztaltak és ennek következtében az öntési költségnek egy része visszatérült. Aztán a szoborcsoport egyre inkább beleépült Óbudának a képébe. Vandálok időnként letörik az esernyőt, megint megcsinálom. - És most már igazi attrakciója ennek a városrésznek. - Hát ezt is meg kell szokni.

Van egy kritikus időszak, ha azalatt le nem döntik, akkor túléli. Mert ez ugyanaz, mint amiről beszéltem. Az első kép egy fátyIon megjelenik, aztán ezt megerősíti a következő, a következő, a következő, és ha már elég sok kép összeépült, azt akkor már nem dobják el. E szoborcsoportnak persze azt a részét, amire már céloztam néhány szóban, tehát ennek a tragikumat, nem érzik. Tehát nem tragikusnak érzik ezeket a figurákat, hanem úgy érzik, hogy tényleg ilyenek. A tragikum felismerése ebben az esetben nem feltétel, tehát enélkül is meg lehet nézni, sőt, a nezőt a szoborcsoport még örömre is serkentheti - engem viszont ez mozgatott.

À la recherche - V

Most konkretizáljuk talán. A négy esernyős lánynak van egy külön története. Amikor Párizsban az akkori polgármester, Jacques Chirac felavatta Bartók-szobromat, azt a "könnyelmüséget" követte el, hogy meghívott kiállítani. Én ezt komolyan vettem, és diplomata barátaim is komolyan vették, és végül is csináltam egy kiállítást Párizsban. Erre a kiállításra készült ez a négy esernyős nő, és méghozzá a magyar proustnak a tiszteletére. Itt, ezen a tájon, Óbudán élt és írt Krúdy Gyula. Krúdy, aki csodálatos prózájával nekünk magyaroknak különös örömet tud adni, ahogy a világról való véleményét elmondta, velünk láttatta. Nos, ennek a Krúdynak van néhány írása, amelyekben tragikus együttérzéssel ír le női sorsokat. Ezek a nők néha prostituáltak, néha csak egy családnak a kivetettjei, de mindig teljes sorsúak Krúdynál, tehát nem felületes a kép róluk. Ennek tiszteletére csináltam meg ezt a négy különböző nőt, termetre, alakra, gondolatvilágra különbözőt, akik mindegyike egy táskával a hóna alatt áll valahol, egy lámpa alatt egy utcasarkon, kiszolgáltatva a férfivágyaknak. Kiszolgáltatva - hiszen mindenki ki van szolgáltatva, egy családanya is, a megszentelt frigyen belül is, szinte ugyanezt a szolgaságot csinálja végig. A saját nemének a szolgája.

Ezekkel a gondolatokkal megcsináltam ezt a négy figurát; ki is öntettem, a kutyának sem kellettek. Kiállítottam őket Párizsban. Ott nagyon kellemes visszhangja volt, de tulajdonképpen a gondolatiságat nem értették meg, hiszen az emberek direktbe gondolkodnak egy szobor láttán, nem gondolják, hogy az is olyan, mint egy vers vagy egy írás.