À la recherche - V

Most konkretizáljuk talán. A négy esernyős lánynak van egy külön története. Amikor Párizsban az akkori polgármester, Jacques Chirac felavatta Bartók-szobromat, azt a "könnyelmüséget" követte el, hogy meghívott kiállítani. Én ezt komolyan vettem, és diplomata barátaim is komolyan vették, és végül is csináltam egy kiállítást Párizsban. Erre a kiállításra készült ez a négy esernyős nő, és méghozzá a magyar proustnak a tiszteletére. Itt, ezen a tájon, Óbudán élt és írt Krúdy Gyula. Krúdy, aki csodálatos prózájával nekünk magyaroknak különös örömet tud adni, ahogy a világról való véleményét elmondta, velünk láttatta. Nos, ennek a Krúdynak van néhány írása, amelyekben tragikus együttérzéssel ír le női sorsokat. Ezek a nők néha prostituáltak, néha csak egy családnak a kivetettjei, de mindig teljes sorsúak Krúdynál, tehát nem felületes a kép róluk. Ennek tiszteletére csináltam meg ezt a négy különböző nőt, termetre, alakra, gondolatvilágra különbözőt, akik mindegyike egy táskával a hóna alatt áll valahol, egy lámpa alatt egy utcasarkon, kiszolgáltatva a férfivágyaknak. Kiszolgáltatva - hiszen mindenki ki van szolgáltatva, egy családanya is, a megszentelt frigyen belül is, szinte ugyanezt a szolgaságot csinálja végig. A saját nemének a szolgája.

Ezekkel a gondolatokkal megcsináltam ezt a négy figurát; ki is öntettem, a kutyának sem kellettek. Kiállítottam őket Párizsban. Ott nagyon kellemes visszhangja volt, de tulajdonképpen a gondolatiságat nem értették meg, hiszen az emberek direktbe gondolkodnak egy szobor láttán, nem gondolják, hogy az is olyan, mint egy vers vagy egy írás.